Tükör és ablak  
Tükör és ablak - 1976
A Tenk László munkásságát bemutató album szerkezeti
egységeit maga a mûvész határozta meg. Minden fejezet címe utal valamilyen életrajzi eseményre vagy helyzetre, amely a festészeti munkát is döntõen meghatározta, illetve befolyásolta.
Ennél fogva a fejezetcímek azokat a motívumokat is jelzik,
amelyekkel rendszeresen találkozhatunk képein.
Pályája fejlõdési szakaszainak és személyes életútja
állomásainak kapcsolatát nemcsak azok természetes
összefüggése indokolja, hanem Tenk László festészetének egyik lényeges jellegzetessége, az életképszerûség is.
Portréi, csendéletei, mûtermi inerieur-jei, táj- és városképei az ábrázolt jelenséget úgy ragadják meg, hogy a pillanatnyi tevékenységben, a tárgyak vagy természeti elemek pillanatnyi rendezettségében életszerû elevenséggel nyilvánul meg létük egésze.

Érzékelhetõ ezeken a festményeken, hogy egy-egy arc a valóság egészét tükrözi, az építészeti és természeti tereknek pedig arcuk van.
Tenk László mûvészetének sajátossága, hogy az alkotói pálya egyes szakaszaiban különbözõ képi motívumokat és kompozíciós megoldásokat alkalmaz, de valamennyit ugyanannak a személyiségnek belsõ törvényszerûségei hitelesítik.
Minden képben tévedhetetlenül felismerhetõ maga az alkotó.
Az album fejezetei a korai tanulmányoktól e könyv megjelenéséig követnek nyomon egy-egy képi témát, festészeti motívumot és azok mûfaji megnyilatkozásait. Az egyes fejezetek különbözõ pontjai így idõbeli párhuzamosságokat, átfedéseket mutatnak, ami izgalmas érdekessége ennek a kiadványnak.

Az utolsó fejezet címe: "Tükör és ablak", amely az 1976-ban festett hasonló címû képekre utal és felfogható úgy, mint az alkotó ars poetica-ja.
Önarckép - 1969


Önarckép - 1969

Önarckép - 1964


Önarckép - 1964
Mivel a témához tartozó képek a legkorábbi idõtõl máig megtalálhatók a festõ munkásságában, természetes módon kínálkozott, hogy a könyv záró fejezetében ezek áttekintésével valósuljon meg az eddigi életút számvetés jellegű összefoglalása.
Az ebben a csoportban bemutatott mûterem-kompozíciók és önarcképek között szoros összefüggés, szerves kapcsolat érezhetõ valóság- és emberértelmezésük tekintetében. Sok esetben összekapcsolódik a két mûfaj egy kompozíción belül: a mûtermi környezetben többször látható a festõ önarcképe vagy egy számára fontos személy portréja, gyakran pedig az önarckép jellemzõ tárgyi kellékeiként szerepelnek a festészet eszközei.

Ezek a képek a mûvész legközvetlenebb vallomásai emberi és alkotói küldetésérõl.
Az önnön arcát vagy mûtermi környezetét témául választó kompozíciók értelmezéséhez fontos ismerni az alkotó korábban megfogalmazott gondolatait:
"A festészetet már nagyon fiatalon is önmagam és a világ megismerése eszközének tekintettem."
Hogyan mutatkozik meg Tenk Lászlónak ez a meggyõzõdése önarcképein?

A műveknek ebben a csoportjában két jellegzetes típus különíthetõ el aszerint, hogy az alkotó arca, alakja elvont festõi közegben vagy tárgyi, esetleg természeti környezetben jelenik-e meg.
Ez a kétféle szemlélet-, illetve ábrázolásmód nem kötõdik különbözõ pályaszakaszokhoz, hanem párhuzamosan van jelen egy-egy idõszakon belül. Ezért arra következtethetünk, hogy kettõsségük a valóság megközelítésének kétfajta lehetõségét modellezi, amelyek közül néha az egyik, máskor a másik meghatározóbb erejû és felfedezhetõ a kettõ szintézise is. Az 1964-ben készült önarcképen a festõállvány, az 1969-ben készült mûvön az ablak motívuma látható a háttérben. Ezzel a festészet elvont elemei mellett már konkrét jelentéssel, sõt szimbolikus tartalommal rendelkezõ tárgyi jelek is szerepet kaptak.
Az "Ez én vagyok…" címû, 1972-re datált kép figuráján a mellény már jellemzõ viseletként értékelhetõ, amint a test- és kéztartás is határozottabban jellemzi õt.

Ez én vagyok... - 1972

Ez én vagyok... - 1972
Önarckép - 1973

Önarckép - 1973

Önarckép - 1973


Önarckép - 1973
1973-ban két önarckép is született: egy piros pólós és egy sárga inges, háromnegyed alakos portré. Mindkét kompozíció környezeti elemei között meghatározó hangsúllyal vannak jelen a tevékenységre utaló eszközök: a festõállvány és a képek. Az ábrázolt férfialak testhelyzete, mozgása aktív elfoglaltságot  éreztet.
A piros pólós "Önarckép"-en még erõs kontúrjaival, határozott színfoltjaival elkülönül a figura környezetétõl, amellyel tevékenysége összeköti.
















 
 
A sárga inges portré fény teremtette színösszhangja, az anyagi felületek fény általi strukturáltsága
azonban már a környezeti elemek és a figura hangsúlyozott
egylényegûségét érzékelteti. A festõi elõadásmód mindazokat
a jellegzetességeket mutatja már, amelyek a késõbbi alkotói felfogás sajátosságaiként kezelhetõk.

Az 1970-es évek elsõ felében készült kompozíciókon már mindig meggyõzõ erõvel érvényesül az önmagával szembenézés belsõ igénye, sõt bátorsága, valamint a külvilágra való nyitottsága.

A figura és a környezet festõi megjelenítésében egylényegűség a jellemzõ: a színek, a kontúrok és foltok, a fények és árnyékok határozzák meg a formákat, amelyek a festészet eszközei által kapják meg azonosságukat.

Az arc személyiséget jelöl, a figura ruházata azonban inkább a festõi motívum tárgya, mint a kort vagy viselõjének társadalmi helyzetét, személyiségét jellemzõ darab.
Önarckép - 1977

Önarckép - 1977

Önarckép - 1977


Önarckép - 1977

Kis önarckép - 1979

Kis önarckép - 1979
Ezt követõen több mint egy évtizedig olyan önarcképeket festett, amelyek önismerete mélyülésének megtorpanását, belsõ világa és a külsõ valóság közötti kapcsolatában feszültségeket éreztetnek.

Az 1977-ben készült két önelemzõ portré közül a csak arcra koncentráló képen erõs kontúrok különítik el a figurát érzékenyen dús festõiséggel jelzett környezetétõl.
Ugyanebbõl az évbõl a mellényes fél-alak egynemű vörös háttér elõtt látható - már az elvont festõi közeg vibrálását sem engedi megjelenni körülötte.
Ezt az elszántságot jelzi az 1979-re datált "Önarckép", amelyen festõállványa elõtt alkotó karmozdulattal látható a művész.
Önmagára találásának kényszerítõ sürgetését éreztetik a kompozíció színviszonyai: ugyanannak a vörösnek különbözõ árnyalataiban különül el és forr össze a figura, valamint környezetének minden eleme.
E két alkotáson megismert végletes életérzések viharos alakulását követhetjük nyomon a következõ évben született műveken.
Önarckép - 1979
       
     Önarckép - 1979

 

 
Félelem akármitől - 1980

Félelem akármitől - 1980
A hófehér háttér elõtt fehér ingben festõállványa elõtt álló és munkájával elfoglalt alkotó "Önarckép"-ével egy idõben készült a rembrandt-i drámaiságú, önmagát kézmozdulataival is a világtól elhatároló "Félelem akármitõl" címû festmény.
A világítóan tiszta fehér környezetben és öltözékben látható figura szinte megismétli a korábbi vörös kép kompozíciós elrendezését. Feltûnõ különbség a két mû között, hogy a késõbbi képen a figura feje és keze határozottan elkülönül környezetétõl, a kézfej - rajzoló mozdulatával - pedig minden eddiginél hangsúlyos
abb kiemelést kap.
A másik 1980-as önarcképen a félele szorító barnaságának sötétjébe barna öltözetével és testszínével beleolvadó, abból még kontúrjaival is alig elkülönülni képes alak látható - emlékeztetve az elõzõ évbõl ismert, a vörös árnyalataiból felépített alkotás színviszonyaira.
Különlegessége ennek a mûnek, hogy a félelemtõl áthatott test elõtt egymást keresztezõ két kézfej a kompozíció szerkezeti középpontját is adja. Mivel a kézfej motívuma ritkán szerepel Tenk László képein, megjelenítésük annál inkább figyelmet érdemel.
Megdöbbentõ az 1979-1980-ban készült önarcképek által jelzett lelki folyamat szélsõségeinek gyötrõ erejű megjelenítése!
Önarckép - 1980

    Önarckép - 1980

 
A "Félelem akármitõl" című alkotás után az 1985-ben készített "Önarckép"-en ismét úgy mutatkozik a művész, hogy mindkét kézfeje látható. Ezen a művön vörös mellényben ábrázolja önmagát a kék égbolt vöröslõ felhői elõtt úgy, hogy a festészet eszközeinek jelzését nélkülözõ kompozíció a test, az öltözék és a táj színeinek összhangjával az alkotó személyiségének belsõ egyensúlyát sugallja.
Sajátos kézmozdulatával szinte megerősíti a világ egészére való nyitottságát.

Az alkotó ekkori lelki vívódását szinte filmszerű megjelenítésben modellezik művei: az önmaga azonosságát és küldetését kereső mûvésznek az 1979-es portrén festést sejtető karmozdulata a fehér inges önarcképen a kézfej hangsúlyos ábrázolásával válik konkrét jelentést hordozóvá. A másik 1980-as festményén azonban a külvilágot is átható belsõ félelem kifejezõiként jelentek meg az egymást keresztező kézfejek. Ennek a filmnek a záró képkockáján a világra való nyitottságot a játék komolyságával átélő és ezt kézfejeinek tartásával is kifejező figura látható az 1985-ös alkotáson.
Önarckép -1985

     Önarckép -1985
Festőkredenc - 1984

Festőkredenc - 1984
Tenk László festészetében fontos időszakot jelentenek az 1980-1985 közötti évek. Erre utal az akkor készült alkotásainak motívumkészletében és annak rendszerében tapasztalható lényegre törõ egyszerűsítés, valamint a hangsúlyok erõteljes kiemelése. Ebben az idöszakban festett képeinek további jellegzetessége a képi környezet és az ábrázolt szituáció esetlegességének szigorú elhagyása, helyettük a személyiség belsõ valóságából építkezõ komponálási módszer érvényesítése.

A személyiség belsõ valóságát még árnyaltabban értelmezi az a két kép, amelyeken a festökredenc motívuma szerepel. Az azonos címet viselõ, 1984-ben készült festmény a műterem-kompozíciók műfajához sorolható, hiszen e bútordarab a teljes képteret önállóan kitöltve jellemzi az alkotás közegét.
Ismét megjelenik majd a kredenc 1988-ban a "Törött tükör önarckép" címû munkán. Itt azonban a rajta megtámasztott, csorbult tükörben az alkotó álló alakja is látható, amint szinte kívülrõl tekint rá műtermére.

Sajátos kettőssége ennek a kompozíciónak, hogy a művész - térbeli elhelyezkedése szerint - úgy látszik, mintha a polcon és pulton sorakozó festékes tubusok, tégelyek, ecsetek sokasága közé szervesülne, de tükörképi megjelenése mégis határozottan megkülönbözteti az ő fizikai valóságának természetét a körülötte lévõ anyagok, eszközök természetétõl. Az alkotás anyagai között maga a festő jelenik meg képként - a tükör csorbaságából adódóan torzó testtel. Ez a megoldás kétszeresen is megerősíti, hogy személyiségének most nem cselekvõlehetőségeit akarja érzékeltetni. Zsebre dugott jobb keze is szemlélõdõ magatartását hangsúlyozza aktív tevékenységével szemben.
Törött tükör, önarckép - 1988

     Törött tükör, önarckép - 1988

 
Sanchó háza - 1988

Sanchó háza - 1988
 
A torzószerű önarcképpel ebben az időszakban más műveken is találkozhatunk. A "Sancho háza" című, 1988-ban festett munkán a művész vállaival a kép alsó széléhez illeszkedve, lehajtott fejjel, lesütött szemmel látható - háta mögött, feje fölött pedig épületek sokasága magasodik.
Az 1989-ben készült "Önarckép" kompozíciójának jobb széle a figura koponyájának és vállának képébe metsz bele. A festészet eszközei azonban a maga fizikai valóságában jelen lévõ és festõ kézmozdulatot érzékeltető alak mellett jelennek meg a polcon. A művész nyílt tekintettel figyel a világra, amelynek képét aktív tevékenységével alakítja. Az 1980-as évek végén Tenk László önarcképein a külvilág építészeti, tárgyi elemei a maguk fizikai valóságában újra nagyobb hangsúllyal jelennek meg. Az alkotó alakjának teljes képét a tükör széle vagy máskor a kompozíció határai törik meg. Az művész tehát önmaga azonosítására, meghatározására az őt befogadó külvilág részleteit, illetve az annak lényegét sűrítőő műtermi közeget választja. Személyes fizikai valóságát töredékekben jelzi csupán. Tevékenységének is eszközeit ábrázolja inkább, mint testének erre utaló tagjait vagy mozgásait. A filozofikus önértelmezés idejét - e jelek szerint - felváltotta a külvilágra figyelés nagyobb intenzitású idõszaka.

Ezután egy évtizedig nem festett önarcképet Tenk László.Érzékszerveinek működésétől, mozgásától átmenetileg őt megfosztó súlyos betegség késztette arra, hogy a gyógyulás jeleként ismét ecsetet fogva, annak használatát megint megtanulva értelmezze újra saját létezését, emberi és művészi küldetését.
Önarckép - 1989 (részlet)

     Önarckép - 1989 (részlet)
Önarckép - 2000

Önarckép - 2000
Betegség után - 2000

     Betegség után - 2000
2000-ből három "Önarckép"-ét ismerjük. Mindhármat bal kézzel festette. A betegségben megélt élmények és annak kényszerítő körülményei miatt rövid hajviselettel, szakállal, megkeményedett arcvonásokkal láthatjuk kompozícióin.
Az elsõ balkezes képen éteri lilás-rózsaszínes háttér elvont fesői közegében helyezi el alakját. Testtartása olyan, mintha munka közben mutatná őt, a festõállvány és munkaeszközeinek hiánya azonban nem erősítik meg ezt a
képzetünket.

Ugyanebben az évben készült két másik művén megjelennek már műtermének jellegzetes részletei: a könyvespolc és az ablak. Az ablakos önarckép kézmozdulata egyértelmûen alkotói tevékenységre utal. A kompozíción látható környezeti elemek a korai képeket jellemzõ atmoszférateremtõ értékkel szerepelnek, vagyis tárgyi jelentésüknél meghatározóbb ereje van festõi előadásmódjuknak.

Ez az alkotáscsoport tehát a Tenk László pályájának elejéről jól ismert összefüggéseket mutatja: a formák fény általi strukturáltsága szellemi természetüket hangsúlyozza, míg az erőteljes kontúrok anyagszerű megfoghatóságukat demonstrálják. A három balkezes önarckép - ennek megfelelõen - azt az élményt sugallja, hogy az alkotói tevékenység újbóli gyakorlásában élte meg Tenk László betegsége utáni önmagára találását. E tevékenységből fakadó emberi küldetése adja meg számára személyisége azonosságát. Balkezes portréi láttán ezért érezzük hitelesnek, amint alakjának képi megjelenítése a műtermi környezetbe szervesülve, az alkotó és az alkotás közegének egylényegûségét éreztetve valósul meg
.
Bal kézzel - 2000

     Bal kézzel - 2000
Önarckép csavarokkal -1983

     Önarckép csavarokkal -1983
"Önarckép"-einek mostanáig legfrissebb darabját 2002-ben festette: teljes arccal fordul szembe itt a világgal, amit eddigi pályáján csak ritkán tapasztalhattunk. Homogén szürke közegbõl emelkedik ki feje és vállai.
Annak a szürkének a riasztó hidegsége jelenik meg most, amire az 1979-ben festett "Kis önarckép"-rõl emlékezhetünk. Azon a festményen is a nézõvel csaknem teljesen szembeforduló arc látható, csupán a vállak enyhe átlóba fordítása tompította a figura konokságát. Alakjának a frontálishoz ilyen közeli beállításban történõ ábrázolására még egy példát találunk Tenk László eddigi pályáján: az 1983-ban készült "Önarckép csavarokkal" című alkotáson. Itt ugyan a háttér szürkéje világosabb, ezért a figurát körül ölelõ sárga kontúrok is sejtetnek valamit az önmagára találás, és a környezõ világgal való harmónia megtalálásának
lehetõségébõl.

A 2002-ben festett "Önarckép"-en az alkotó frontálisan
elhelyezkedõ alakja foltszerûen különül el környezetétõl, kontúrok nem erõsítik ezt. Arcát nem veszi körül vibrálásokkal telített, elvont festõi
közeg és környezetének tárgyi motívumai sem láthatóak. Ennek a festménynek az elõzményei Tenk László pályájának abból a korszakából valók, amelyet szélsõséges lelki folyamatok idõszakaként ismertünk meg.
A máig legfrissebb önarcképrõl tehát - a korábbiakra való rokon vonásaira tekintettel - joggal feltételezhetjük, hogy egy újabb belsõ vívódást, a külvilággal való kapcsolat egyensúlyának megbomlását jelzi.


Ha Tenk László önarcképeinek csaknem fél évszázadot átölelõ történetét áttekintjük, élményszerűen követhetjük az önmagát vizsgálódva figyelõ, valamint a világot szüntelen kíváncsisággal megismerni akaró személyiség szellemi, lelki életének alakulását. Megismerhetjük, hogy a képességeit keresõ, majd felelõsséggel gondozó személyiség festészeti tevékenységével milyen utakat jár be saját belsõ világában, valamint az õt
körülvevõ valóságban. Az önarcképek megrendítõ õszinteséggel avatnak be bennünket az önazonosság és a külvilági küldetés keresésének fájdalmas vívódásaiba éppen úgy, mint a megtalált egyensúlyok örömeibe.


 
Az eddigi alkotói pálya alakulása és az album megjelenésekor rögzíthetõ állapota azt mutatja, hogy az idő múlása nem biztosít egyenletes kiteljesedést sem identitástudatunk fejlődésében, sem kapott vagy vállalt feladataink teljesítésében. Egyensúlyok és vívódások váltakoznak szellemi és lelki életünk folyamatában. Tenk László saját személyiségének ezt a területét úgy tárja elénk, hogy festményei tükörként szolgálnak számunkra.
Ebben a tükörben az emberi természetnek ezt, a valamennyiünkre jellemzõ sajátosságát élményszerûen ismerhetjük meg.

Ijesztõen komor Tenk László 2002-ben festett "Önarckép"-e, de festői pályájának eddigi útját megismerve bizakodó kíváncsisággal várhatjuk, hogy mostani élethelyzetének belsõ vívódásait hogyan oldja meg. Milyen festői megközelítésben jelenik meg arca körül egy őt megtartó és általa is megtartott valóság-közeg? Merre fordítja el fejét egy következõ
önarcképén?
Önarckép - 2002

     Önarckép - 2002
Műterem - 1964

Műterem - 1964

 
Bizakodó várakozásunknak nemcsak az eddig megismert önarcképek élménye adhat tartalmi töltést, hanem az azokon megidézett műtermek valóságába, festészeti értelmezésük természetébe történõ betekintés is.

Az elsõ "Műterem" című munka 1964-ben készült. A téma iránti érdeklõdésének megjelenésérõl, személyes értelmezésének alakulásáról az alkotónak ebben az albumban közzétett Ars poetica-jában olvashatunk. Az 1970-es évek közepéig született műterem-kompozíciókon
egy építészeti tér részletében a művészi alkotó tevékenységhez szükséges berendezési tárgyak, eszközök, anyagok rendezett csoportjai általában egy-egy női figura motívumával együtt láthatók.

A téma festészeti megközelítése sok hasonlóságot mutat a korai pályaszakaszból ismerhetõ portrékkal. Mindkét műfajban érvényesül az emberi alak meghatározó szerepe térbeli helyzetére és méretére, valamint az elvont festészeti közeghez való viszonyára tekintettel is. Amint ennek az idõszaknak a portréin, úgy műterem-képein (Fekvõ akt - 1966, Lány kockás pléden - 1968, Lány mûteremben - 1969, Ketten - 1974, Vörös kép - 1976) is megfigyelhetõ, hogy a környezet élettelen darabjait többségében hangsúlytalan tárgyi jelentéssel, ám erõteljes atmoszférateremtõ festői előadásmódban kezeli az alkotó.
Fekvő akt - 1966

Fekvő akt - 1966
 
Lány a kockás pléden -1968

Lány a kockás pléden -1968
Lány a műteremben - 1972

               Lány a műteremben - 1972
 
Ketten - 1974

Ketten - 1974
Vörös kép - 1976

                        Vörös kép - 1976
Ez meg a palettám - 1972

Ez meg a palettám - 1972
 
A figurális motívumok egyenértékűek a festészet elvont elemeivel, a környezet tárgyai azonban ekkor még nem kapnak ilyen önálló kompozíciós szerepet. Az alkotói szemlélet ezzel kapcsolatos megújulása
szembetűnően mutatkozik meg az 1972-es "… ez meg a palettám" címû munkán.

Legszembetűnőbb változás a korábbi önálló arcképekhez és műterem-portrékhoz viszonyítva, hogy a figurális motívum nem tölti ki a képtér egészét. Az ábrázolt alak tárgyi környezetébõl nagyobb szobarészletnyit láthatunk már.

A műterem-képek műfajában itt jelenik meg először a művész önarcképe, de nem a maga fizikai valóságában, hanem a falhoz támasztott farost táblára festve. Emellett a nyitott ablaktábla üvege a külvilág benne tükrözõdõ képét foglalja keretbe.

Az alkotói személyiség festett képi és a külvilág tükör-képi valóságának párhuzamossága ezen a festményen a különbözõ valóságdimenziók egymáshoz való viszonyának kérdését is felveti, vagyis a természeti és a természetfeletti valóság szerves egységének folyamatába kapcsolja bele a műtermek terét.


 
Ennek a témának elemzõ összegzéseként értékelhetõ az 1969-ben elkezdett és 1974-ig alakított "Műterem" címû mű, amely lényeges állomása Tenk László alkotói pályájának.

Jól szemlélteti, hogy küldetését nem csupán ösztönös moralitással, hanem intellektuális tudatossággal is kereste.

Maga az alkotó így vall errõl: "Ez a kép racionális kísérlet arra, hogy megteremtsem saját stílusomat. …A mű központjában a festő figyelõ alakja áll, felsõbb szellemi sugallatra várva. A sugallat vagy inkább irányítás a fény-angyal formájában fentről a művészt mozgató erű. A "szellemit" a fénnyel azonosítottam, egyben ürügyet találtam az absztrakcióra; a tárgyak, motívumok felbontására és képi rendbe szervezésére. A festõ, aki "ideát" valósít meg, a "szellemibűl" építkezik, de eszköze az anyag, a festék.
A képen a másik, a felszálló angyal az anyag szellemét kellett jelezze; túloldalon pedig a készülõ kép táncoló nőalakja elevenedik és lép le a képrõl."
Műterem - 1969-1974

     Műterem - 1969-1974
Tenk intellektuális tudatosságának fontos megnyilvánulásai ebben az időszakban a "Tükör és ablak" címû kép-pár 1976- ból, valamint a "Kint és bent" címû kompozíció, amelyet 1978- ban készített. Ezeken a festményeken a művész alakja a címben jelzett motívumok viszonyrendszerében látható: önarcképe egy kompozíción belül - jelenik meg festett képként, illetve tükörképként. Ezzel különbözõ valóságdimenziók lehetõségei szerint jelzi jelenlétét az alkotó: testi mivoltában, valamint a tükrözõdés, a fény általi igazoltság különbözõ módjaira hivatkozva. Az emberi alak testi valóságának hangsúlytalanná válása mellett a fény új szerepet kap ezen a képen: nem csupán meghatározza a formák megjelenését, illetve érzékelhetõvé teszi belső strukturáltságukat, hanem két, egymástól megkülönböztetett lényegként értelmezi az anyagi és a fény által hitelesített létezés lehetőségét. Ez az alkotói felfogás a fizikai valóság különbözõ megnyilvánulási lehetõségeinek összefüggését, illetve ezeknek a szellemi valóságot közvetítõ képességét értelmezi. A műterembelsőknek ebbe a filozofikus kérdésekkel telített légkörébe az ablaküvegeken át szûrõdik be a külvilág növényi életének némi töredéke. Ez a jelenség nemcsak új festészeti motívumot jelent Tenk László alkotói világában, hanem a személyiség belső világára és annak szűkebb környezetére figyelés után a külvilágra való nyitottság erõteljesebb érvényesülését mutatja.
Tükör és ablak - 1976

      Tükör és ablak - 1976
Ezt érzékelteti az 1977-ben festett "Ablak" című mű is, amelynek teljes képterét kitölti az építészeti nyílászáró motívuma. A kompozíción emberi alak semmilyen formában nem szerepel, emberi élettérre utal azonban az üvegen át látható szomszédos épületek csoportja. Az ezt követõ 10 évben készült műtermi interieur-ök közül az önarcképek között találkoztunk már a "Festőkredenc" (1984) és a "Törött tükör önarckép" (1988) címû művekkel, amelyek szigorúan belsõ építészeti terekre, az alkotói tevékenység színterére koncentrálnak. Ennek tárgyi környezetében értelmezik a szellemi valóság emberi személyiséghez kötött és művészeti alkotásokban érzékelhetõ
megnyilatkozásait.
Ablak- 1977

     Ablak- 1977
 
Kint és bent - 1978

Kint és bent - 1978
 
Tenk László valóságszemléletében újabb fordulatot jelent az 1999-ben készült "Műterem Nagybánya után" címû festmény, amelyen minden eddiginél hangsúlyosabban újra megjelenik az ablak motívuma - kitárt szárnyakkal. Az alkotó festett képi mivoltában szerepel a kompozíción. Az önmaga azonosságát biztosító műterem ablakán át a természeti valóság nagy perspektívájú, életerõvel teli tereinek látványát engedi be.
Műterem Nagybánya után - 1999

      Műterem Nagybánya után - 1999
Az ablak-motívum jelentőségét hangsúlyozza ezt követően a "Hajnali szobám" című munka 2000-ből.

A képsíkkal párhuzamosan megjelenített nyílászáró kerete szinte azonos a mű határaival. Az üvegen túli külvilágot ég és föld nagy egységei modellezik, amelyben egy oszlop nyújt emberi léptékű tájékozódási pontot, kapaszkodót.
A természet éltető erejét az ablaknak a szoba és kert felöli oldalán egyaránt elhelyezett dísznövények sejtetik csupán - a külvilág nagy távlatai élettelenek. A műterem ablakából látható hajnali táj azt az életérzést tükrözi vissza, ami az alkotó lelkét betölti. A fesőt itt megjelenített valósághoz való viszonyának tartalmát még érzékletesebben ismerhetjük meg a
Hajnali szobám - 2000

      Hajnali szobám - 2000
 
2006-ban készített "Műterem, tél" című kép-páron, amelyeknek ablakai hófödte fehér tájba, párás-ködös távlatokba vezetik a tekintet. A téli évszak szín- és formavilága, valamint fényviszonyai uralkodnak ezeken a műveken. A természet pusztulásának, átmeneti élettelenségének élménye többnyire megeleveníti az emberi létezéssel kapcsolatos hasonló érzéseinket.

Tenk László 2000 utáni festészetében is ennek a jelenségnek lehetünk tanúi. A téli kép ilyen értelmű szerepére ritkán találni példát a korai munkák között, de az előzőekben említett "Ablak" című kompozíció 1977-ből éppen ilyen. Az utóbbi években pedig tartósan van jelen alkotói világában a téli motívumok következetes alkalmazása (pl. a "Hó és köd", valamint a "Ködös téli temető" című tájképek 2001-bõl, majd a 2006-os műterem-kompozíciók). Ez arra enged következtetni, hogy általuk nem múló lelkiállapotot tükröznek Tenk művei, hanem világképének lényeges meghatározóira mutatnak rá. Ezt a világképet markánsan jellemzi a fény szerepének megváltozása: míg korábbi művein az égitestek által sugárzott fény éltetõ, sõt átlényegítõ erejének különböző megnyilatkozási lehetõségeivel találkozhattunk az emberi vagy természeti környezet bármilyen közegében, addig e képességet csak korlátozottan engedi érvényesülni a téli évszak. Ezt az élettelenség-élményt fokozza, hogy az emberi figura semmilyen formában nincs jelen ezeken a képeken.
 
A "Műterem, tél" című festmény I. darabján a szobabelsőben még színes festékekkel teli üvegek, tégelyek sorakoznak az asztalon, míg a külvilág uralkodó fehérségébõl kísérteties feketeséggel emelkednek ki a kopasz fák körvonalai.
A sorozat II. darabján a külvilág képét a sűrű hóesés ködösen homályossá teszi, a szobabelsõ sarkában felhalmozott keretek üresek, a képek vagy festékek színének nyoma sincs. A tárgyakon és a műterem egész légkörén nyomasztó szürkeség ül.
Műterem. tél - 2006

Műterem. tél - 2006
Műterem. tél II. - 2006

                   Műterem. tél II. - 2006
A természeti létezés távlataival, a természet erőinek éltető hatalmával kapcsolatban uralkodó kételyeit még elementárisabb erővel fejezik ki azok az alkotások, amelyeknek atmoszféráját a mesterséges, elektromos fény hidegsége határozza meg. A számítógép monitorjának embertelen, elidegenítő fénye a 2006-os "Műterem, tél, monitor" című kompozíción borult rá a műterem terére úgy, hogy a kinti, téli táj rideg természeti fényeivel folytat párbeszédet. Tenk László emberi-alkotó érzékenysége legfrissebb műterem-kompozícióinak a terét kozmikus távlatokba tágítja. Monumentalitásuk és rideg embertelenségük fokozottan érezteti kísértetiességüket. Megrendítõ élmény annak megtapasztalása, hogy a "Műterem Nagybánya után" című festmény kitárt ablakán át látható, életerõvel teli természet rövid idõ elteltével hogyan válik kétségekkel teli, rideg valósággá.
Műterem. tél, monitor - 2006

      Műterem. tél, monitor - 2006
 
Ennek a valóságnak a képével találkozhatunk a 2006-ban készült "Korfu, öböl, reklám" című tájképen is, amelyen reklámhordozóként uralja és torzítja a táj egészét az elektromos,  mesterséges fény. Tenk László valósághoz való viszonyának alakulását és az album megjelenésekor észlelhető állapotát hasonlóképpen jellemzik önarcképei és műterem-kompozíciói. Festészete - személyes sorsának élményei által hitelesített - nagy horderejû intellektuális kérdéseket vet fel, amelyekre nem történelmi korunk közhelyei szerint keresi a választ. Portréin - a műfaj kezdeteihez méltó tartalmi mélységgel és kifejezésbeli, illetve ábrázolási igényességgel - mutat fel újrateremtést követelő értékeket, amelyeknek hiánya torzítja az embert. Műterem-kompozíciói a természeti és természetfeletti valóság szerves egységének folyamataiba való tiszteletteljes emberi bekapcsolódásra szólítanak fel. Az alkotói tevékenységében megtapasztalható szellemi-lelki igényesség lehet a biztosítéka annak, hogy személyes életélményeiből adódó mostani vívódásait - a korábbiakhoz hasonlóan - a festészet számára is értéket teremtő módon oldja majd meg.

Bakonyvári M. Ágnes

 
Öböl, reklám - 2006

     Öböl, reklám - 2006